2010. januárjában hallottam először a pálmalevelek létezéséről. És mondanom se kell, hogy azonnal éreztem, hogy nekem van ilyen. Így hamarosan el is határoztam, hogy regisztrálok: keressék meg az enyémet is. Egy hideg jeges, havas februári napon indultam el, az egyik veszprémi panel-rengetegbe, hogy leadjam az ujjlenyomatomat. Aki ismeri az ilyen lakótelepeket, tudhatja, hogy a számozáson belül a lépcsőházak, akár a-f-ig lehetnek, amik közt gyalogolhatsz, akár 500 m-t is . A jó istenhez imádkoztam, egy azonosítási pontért, hogy visszafelémenet a kocsimat megtaláljam. Végre megérkeztem az áhítattal teli 8. emeletre, ahol már sokan várakoztak hasonló szándékukkal. Bevallom azt hittem hogy a folyamat vmivel bensőségesebb lesz, de gyakorlatilag, felvették az adataimat, bélyegző párnára nyomták a (szigorúan) bal hüvelyk ujjamat, majd kaptam egy sorszámot és ezzel ágyő. Kezdtheted várni a sorod. Amit nagyjából fél évre becsültek.
Teltek múltak a hónapok, semmi hír. Eltelt egy év, semmi. Aztán másfél, semmi. Addigra már a FB-os oldalunk is létrejött, mert ugye haladni kell a korral. Ott sorra közzétették a számokat, de VES sehol. Mígnem egyszer, mikor már majdnem el is feljettem a dolgot.. ÁÁÁÁÁ ott sorakozott az enyém is: VES 1053. Pábááámmm. Mondjuk az furcsa volt hogy semmi örömünnep vagy pezsgőbontás késztetésem nem volt, de azért izgatottan vártam a sorsomra.
Egy hét múlva, repesve, virággal a kezemben, csordultig telve áhítattal, na meg izagtottsággal, megérkeztem a Csengery utcai pálmalevél központba. Kulcsszavakkal: kb 100 nm, csupa luxus, csupa dizájn, tele butha fejekkel, ingyen csoki süti és egyebek. Szép volt nem mondom. Az ott várakozókra is a végtelen áhítat volt a jellemző. Bocs, nem találok erre szinonímát. Biztos ismered ezt: lenémítom a telefont, nem is beszélek, nem is gondolkozok, (mert az ilyen helyen nem tessszük) szigorúan mantrázok, sütiből semmiképp nem eszek, mert az milyen ciki. Eggszóval szentté válok, nem anyázok, hogy vagy 1 órát (szó nélkül) várakoztatnak, hiszen én már olyan emelkdett vagyok. Nem illik kérdezősködni, hogy hálló, WTF???
Ok, ezen túl vagyunk,, kezdődhet A BEAZONOPSÍTÁS. Úúú de izgi. Itt ugye az ember azt hiszi, megvan a számom=ez már a tuti. Nem nyújtom nagyon a rétestésztát. Egymillió állítás hangzott el a 'szent embertől' (skype kapcslaton: HURRÁ), amire igennel vagy nemmel kell válaszolni. Amikor már úgy tűnt sínen vagyunk, és a kérdések 99%-ára megvolt az igen. Elhangzott az utolsó, lesúlytó mondat: " és téged Máriának hívnak" - "hát nem bazzeg, vmit nagyon félreolvastál.." és utána recsegő indiai akcentussal: "there are no more bundels, sir" ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ nincs több levél? Ez hogy lehet? Hát megvan a számom..Gondolom nem kell ecsetelnem azt a csalódottságot, amikor közölték, abba a 2%-ba tartozom, akinek elsőre nem találják a levelét. És itt kezdődött minden, amit a második részben mesélek el.
